Részönkormányzati hírek

A sajtóból, a médiából sokat hallunk a gazdaság szinte minden területét érintő válságról. Azt is tudjuk, hogy városunk anyagi helyzete sem rózsás. Mégis tudok jó hírekkel szolgálni.

Mindhárom településen a nyár során sikerült ismét némi eredményt elérni.

Vasason az Iskola köz zúzottköves burkolatára aszfaltszőnyeg került. A részönkormányzati keretből 621 eFt-ot és a választókörzeti keretemből 868 eFt-ot költöttünk a megvalósításra.

Somogyban elkészült a Sas utca egyik nyúlványának mart aszfaltozása. A részönkormányzat ehhez 429 eFt-al járult hozzá, továbbá a körzeti keret terhére 184 eFt-ot biztosítottam.

Hirden a sportpálya melletti közösségi tér kialakítása már a múlt esztendőben a lakosok aktív közreműködésével elkezdődött. Idén a sátoralap második felét készítették el a lelkes hirdi lakók. Az anyag- és szállítási költségekre a részönkormányzat  211 eFt-ot biztosított, melyet 190 eFt-al egészítettem ki a körzeti keretből. A falunap már rendezettebb körülmények között kerülhet megrendezésre.

Köszönetemet szeretném kifejezni mindazon hirdi lakóknak, akik a 40 fokos emberpróbáló melegben elkészítették a közösségi tér betonozási munkáit.

Huba Csaba