ARANYOKLEVÉL SZONDI JÓZSEFNÉNAK

Mindig megható és jóleső érzés olyan eseményről beszámolni, mely sokunknak valamiért kedves, köztiszteletben álló személyről szól.
Szondi Józsefné nyugdíjas tanárnő 2010. május 5-én maradandó élményt nyújtó, bensőséges ünnepségen vette át az aranyoklevelet a Pécsi Tudományegyetem aulájában diplomaszerzésének 50 éves jubileuma alkalmából.
Szondi Józsefné Nádor Piroska – Piri néni, Piroska néni – 1939. május 26-án szültetett Kővágótőttősön. Édesapja Nádor Károly tanító, édesanyja Sárdi Irén háztartásbeli, testvére Vali szintén tanító. Nádor Piroska Komlón érettségizett, majd a Pécsi Pedagógiai Főiskolán szerzett tanári diplomát 1960-ban történelem-ének szakon. Tanári pályáját 1960. szeptember 1-én a pécsváradi Kodolányi János Általános Iskolában kezdte, és innen ment nyugdíjba 1994-ben.
1962.ben kötött házasságot Szondi József matematika-fizika szakos tanárral, ekkor költözött Hirdre. Hirdről jártak tanítani Pécsváradra sok éven keresztül, velük utazott kisfiúk Lacika is. Hirden lakik és kis megszakítással /1994-1998/ azóta is a településen él. Megszerette Hirdet és jól érzi magát a településen. Piroska nagyon sokoldalú ember volt, és ma is az. A falu életében aktívan részt vett, és vesz. A tanácsok megszüntetéséig tanácstag volt, és a helyi Vöröskereszt Vezetőségi tagjaként is aktívan dolgozott. Annak idején, Hirden a Vöröskereszt szervezte meg először az „Idősek karácsonyát.” Minden évben farsangi bált is rendeztek nagy sikerrel, melynek bevételéből ajándékozták meg a falu idős embereit. A helyi szervezet megszűnése után egy ideig nem voltak ilyen rendezvények.
„ Napsugaras Ősz” Asszonyklub és településrészi Önkormányzat újjáélesztette ezeket a hagyományokat, az idős emberek örömére. Mióta a klub működik kialakult egy kis éneklő közösség is „Asszonykórus” elnevezéssel ennek a kórusnak a vezetését is Piroska vállalta nagy-nagy odaadással. 2-3 éve különböző szereplésekre kapunk felkérést. / Hősök napja, Idősek karácsonya, Adventi hangverseny, Közösségi napok, Református imaház istentiszteletei/ Ezeknek a felkéréseknek mindig szívesen teszünk eleget, és jólesik a közösség elismerése. A rendezvényekre való felkészüléseket Piroska lelkiismeretes, példamutató munkájának köszönhetjük.
Visszatérve pedagógusi munkájára: Óraadó tanár volt 1961-74-ig a Pécsváradon működő szakmunkás iskolában. 1962-ben indult Pécsváradon a gimnáziumi oktatás. A gimnáziumi osztályokban is tanított éneket 1974-ig, ha kellett, háztartási ismereteket tanított és vezette az iskolai énekkart is. Nyári gyermeküdültetésben másfél évtizeden keresztül vett részt. Munkáját elismerte a mindenkori iskolavezetés, kollégái, szülők és természetesen a legfontosabbak a gyerekek. Munkájában kiemelkedő helyet kapott a pályakezdő fiatalokkal való törődés. 1986-ban munkájának elismeréseként miniszteri dicséretben részesült.
A múló idővel nem tudunk mit kezdeni, és várjuk, hogy tudósíthassunk a vasdiploma átvételéről.
Végezetül ezúton is szeretnénk jó egészséget, örömökben gazdag nyugdíjas éveket kívánni a „ „Napsugaras Ősz” Asszonyklub tagjai, Hird lakói nevében, akik hálásak a Hirden eltöltött 50 év és az elkövetkező évekért.

Heiszler Istvánné
„Napsugaras Ősz” Asszonyklub nevében