Részvét és segítség Gergő családjának

A Somogyi Betyárok Lovas Egyesület Mecsekvidéke Takarékszövetkezetnél vezetett 50300082-15100113 sz. elkülönített bankszámlájára várjuk mindazok felajánlásait, akik bármekkora összeggel segíteni tudnak a Rózsa Bakacsi családnak. A lapzártánk után történt balesetben elhunyt kisfiú családjának szeretnénk anyagi segítséget nyújtani a lehetőségeinkhez képest, remélt közösségi összefogással.

Fontos! A befizetés, illetve átutalás alkalmával a hivatkozás, vagy közlemény rovatba a Rózsa Bakacsi Gergő nevet kell beírni.

Az aláíró négy helyi civil szervezet támogatja  a nemes kezdeményezést, várjuk a további támogatókat, valamint a segíteni tudók adományait.

Akik segíteni szeretnének, azok ezt a vasasi Gazdaboltban, a vasasi Patikában, és természetesen a Takarékpénztárban tehetik meg.

Hálás köszönettel és részvéttel:

Somogyi Betyárok Lovas Egyesület

Tegyünk Egymásért Egyesület

Vasasi Szent Borbála Egyesület

Vasasért Egyesület

A szerkesztőség nevében mi magunk is mély megrendüléssel értesültünk erről a szörnyű tragédiáról. A magunk lehetőségeihez képest mi is felajánljuk segítségünket. Bízzunk a rendőrségi vizsgálatban, annak lezárultával tájékoztatjuk Olvasóinkat.

Őszinte részvéttel:
Szerkesztőség