A február, a vidámság, a mulatozás, a derű hónapja. Ezúttal megpróbálok én is közzé tenni egy humoros, fogolytábori élményemet. Nem nagyon hiszem, hogy ez az esemény a világtörténelemben még egyszer előfordulna. Elnézést kérek, remélem nem sértem meg senkinek az esztétikai érzéseit! De ez valóban megtörtént. Hogy miket produkál az élet?! E vers, nem kimondottan irodalmi mű, ezért megjegyzem:
A mottóm: „Költő, ugyan nem vagyok,
De verset, mégis írok!”
Igaz történet.
Orosz fogságban történt, amit elmondok,
nem ízléses, talán mégis meghallgatod.
Igazán megtörtént, lehet mosolyogni,
a túlélők, sosem fogják felejteni.
Habár nehéz elhinni, mégis megesett,
ez egy rendkívüli, peches baleset.
Mindehhez tudni kell, hogy volt egy latrina,
amelynél dolgunkat végeztük, naponta.
Ez a hosszú árok, rémesen büdös volt,
de örülnünk kellett, hogy egyáltalán volt.
Két oldalról lehetett közelíteni
és a csúszós árok szélén leguggolni.
Oda járt mindennap mindenféle fogoly,
sok ember örült, ha idejében dokkolt.
Ott, a nyit terepen nem volt szégyenérzet,
a látvány felülmúlt minden képzeletet.
Néhanapján klórral fertőtlenítettek,
de mégis büdös volt, semmit sem tehettek.
Reggeltől estig, sűrű volt a forgalom,
sürgős esetekben, nagy volt az izgalom.
Egy német katona most végezte dolgát,
éppen igyekezett felhúzni gatyáját.
Másik oldalon egy magyar közeledett,
nyilván a dolog igen sürgős lehetett,
végre, odaérve, letolta nadrágját,
pillanatok múlva, elvégezte dolgát.
Nem is sejtette, semmi rosszra nem gondolt,
a nagy fröccs a német gatyájában landolt.
Ez tragédia volt mindkettő számára,
de főként az ártatlan német kárára.
Az átok megindult a német szájából,
mindent mondott, ami kifért a torkából.
A mi magyarunk ártatlanul pislogott,
sűrű elnézést kért, de bármit mondhatott,
a német ordítva mondta a magáét,
a kiskatonánk, esdekelt, bocsánatért.
Mindketten mondták, de különböző nyelven,
a német ordítva mondta ingerülten,
a vétkes magyarunk is mondta, csendesen.
Hosszan vitatkoztak, egymást nem értették,
a lényeg, ami bennük volt, kibeszélték.
Hát így történt ez a kellemetlen eset,
szerencsére ritka az ilyen baleset.
Ez egy kis humor volt a fogolytáborban,
nekünk derűt adott, a hétköznapokban.
Feltételezem, hogy a gatyát kimosták,
e béna esetet soha el nem mondták,
utólag, talán mindketten megbékültek,
abban biztos vagyok, barátok nem lettek.
Huba János
