Tisztelt Vasasi-Hirdi-Somogyi Lakosok!
Az év végéhez közeledve immár hagyományosan szeretném Önöket tájékoztatni arról a munkáról, amit a választások óta, az eltelt 13-14 hónapban elvégeztem. A város 2011. évi költségvetésének összeállítása rendkívül nehéz feladatot jelentett az apparátus és a városvezetés számára. A súlyos adósságállomány leküzdése, a napi anyagi gondok nem sok mozgásteret adtak a tervezésnél. A költségvetési egyensúly megteremtéséhez számos költségcsökkentő intézkedést is meg kellett hozni. Már veszélybe került a részönkormányzatok támogatása és a választókörzeti keret is. Ez Vasas-Somogy-Hird körzetre rendkívül hátrányos lett volna. Közreműködésemmel sikerült mégis megtartani, sőt kissé növelni e támogatási összegeket. Nagyon nehéz ma bármit is tervezni, megvalósítani. A pénzeszközökhöz csak augusztus végén juthattunk hozzá és nagyon gyorsan kellett cselekedni, mert november vége után már semmiféle kötelezettség nem volt vállalható. A súlyos nehézségek ellenére mégis eredményesnek ítélem meg az eltelt időszakot.
Az újság terjedelmi korlátai miatt csak felsorolásszerűen ismertetem az elvégzett feladatokat:
- Pécs-Vasas, Pécs-Somogy és Pécs-Hird Településrészi Önkormányzatok vezetése, kapcsolattartás a részönkormányzati tagokkal, információ gyűjtés, fogadóórák tartása
- Kossuth Művelődési ház felújításához anyagbeszerzés (170 eFt)
- Kodály Művelődési ház tetőjavítás, belső javítási munkák (460 eFt)
- Vasas, Parcsin utcai lépcső felújítása (600+525 eFt)
- Vasas, Kút és Gabona utca árvíz utáni kavicsozása (144 eFt)
- Vasasi játszótér felújítása (Procter & Gamble és a CBA támogatása) 1 MFt
- Játszóterek részleges javítása, felújítása
- Belvárdi vízfolyás medrének részleges tisztítása (Szövetkezet utca)
- Vasasi bekötőút padkázása, árokásás, kátyúzás
- A vasasi és hirdi temetői parkolók kavicsozása
- Vasasi temetőbe lélekharang készítése
- A vasasi volt mozi romos épületének elbontása, terület rendezése
- Vasas, Szövetkezet utcai romos ház lebontása
- Hirdi Faluház tornyában feljárat elkészítése, automata harangozó berendezés létesítése, bejárat rendezése (350 eFt), toronyablak rácsozás, bádogozás, festés (200 eFt)
- Hirdi szabadtéri közösségi tér és színpad kialakítása közösségi munkával, támogatása (310eFt)
- Közmunkások részére 2 db. Husqvarna fűkasza vásárlása (400 eFt)
- Somogy, Kőbánya utcai útbeszakadás helyreállítása
- Az ISPA II/A és III projektek kapcsán lakossági problémák kezelése, a garanciális hibák folyamatos feltárása, javítások megkérése.
- Vasas, Liget utcai veszélyes híd átépítése (kb. 5 MFt)
- Vasas, Legény utcai szennyvíz tároló és csatorna akna tömedékelése
- Vasas, Bencze J. utcai csapadékvíz árok, áteresz karbantartása, tisztítása
- Hird, Tátika utca csapadékvíz elvezető árok létesítése (lakossági kezdeményezésre)
- Kátyúzási munkálatok mindhárom településen
- Hird, Hirdi úti árok és padka rendezése (Közútkezelő kezelésében)
- Somogyi veszélyes fák kivágása
- Somogy, Őrmezei úti út, árok és áteresz javítás.
- Vasasi óvoda játék és lambéria beszerzés (50 eFt)
- Szelektív hulladékgyűjtők áthelyezés (Hird, Vasas)
- Települések virágosítása közmunkások segítségével
- Közmunkások munkájának koordinálása, munkafeltételek megteremtése (1.460 eFt)
- Helyi újság („Sok Hírünk Van”) támogatása (170 eFt), lakosság folyamatos tájékoztatása
- 25 helyi civil szervezet-szerveződés támogatása (1.330 eFt), kapcsolattartás
- 3 óvoda támogatása, kapcsolattartás (150 eFt)
- 3 iskola támogatása, kapcsolattartás (370 eFt)
- 2 db. Idősek otthona támogatása, kapcsolattartás (60 eFt)
- Bányásztörténeti Alapítvány könyvkiadásának támogatása (100 eFt)
- Kodály, Kossuth és Berze Nagy János Műv. házak fenntartásának átadása civil szervezeteknek
- Buszközlekedéssel kapcsolatos lakossági panaszok kivizsgálása, megoldása
- Az iskoláink megtartása a csökkenő gyereklétszám ellenére (Hird, Somogy)
- Karácsonyi, bányásznapi és állami ünnepek megtartása civil szervezetekkel.
- Hird, Zámor utca környéki csapadékvíz elvezető árok és átereszek létesítése (913 eFt)
- Somogy, Sas utcai nyúlvány aszfaltozása (276 eFt)
- Vasas, Berkenyés u. részleges aszfaltozása és teljes mart aszfalt terítése (1.268 eFt)
- Berkenyés-Parcsin utcák közötti gyalogos híd javítása
- Somogyi óvoda előtti áteresz tisztítása, felújítása
- Kossuth Műv. ház részleges felújítása (Polgármesteri és képviselői keretből, előkészítés alatt)
A listát végigolvasva bizonyára Önök is fel tudnának sorolni számos megoldásra váró problémát, hiányosságot. Hát ezek megoldására sok pénzre, időre és türelemre van szükség. Én a türelmet kérem Önöktől.
A közelgő ünnepek alkalmából boldog, meghitt karácsonyt és egy eredményesebb újesztendőt kívánok.
Huba Csaba
képviselő