Számvetés 2006-2010.

A 2006-2010-es választási ciklus végéhez közeledünk. Az október 3-ra kiírt új választásokkal a mandátumom lejár. Ez indokolja, hogy négyéves beszámolómat ezúttal így szeptemberben tegyem meg. A négy esztendő alatt nagyon sok minden történt és az újság terjedelmi korlátai is határt szabnak, ezért csak pontokba összefoglalva igyekszem a településeinken történteket felsorolni.

A 2006-os választási kampány során azt az ígéretet tettem, hogy munkámat igyekszem erőmhöz, képességeimhez és a lehetőségeket figyelembevéve dolgozni a településeink érdekébe. Azt hiszem szerénytelenség nélkül elmondhatom, hogy ezt az ígéretemet nem szegtem meg.
Persze azt, hogy a munkámnak milyen volt az eredményessége, azt Önöknek kell eldönteni
Köszönöm a helybéliek segítségét, bíztatását, kritikáit.

Lássuk a felsorolást:

A 2006. okt. 1-i választások után a következő pozíciókat töltöttem be:
FIDESZ-KDNP frakció tagja, Kommunális Bizottság tagja, somogyi részönkormányzat vezetője, illetve 2009. közepétől a vasasi és hirdi részönk. vezetője is, Szociális városrehabilitációs program előkészítő bizottságának tagja, ISPA Viziközmű Társulás Ellenőrző Bizottság elnöke, több közbeszerzési bíráló bizottság tagja

2006-2007. év
(A részönkormányzatok ez évben csak a korábbi összegek felével gazdálkodhattak)

• fűnyíró traktor beszerzése több adapterrel 802 eFt
• vasasi piac felújítása 198eFt +200eFt=398eFt
• Sas utcai 1 db. közvilágítási lámpatest létesítése 90eFt
• Bányászati emlékhely balesetmentesítése (somogyi iskola mögött) 60eFt
• Közmunkások részére telephely létesítése a Legény utcában, épület és környéke megújult
• Máladó utcai világítás bővítése 257eFt+445eFt= 702eFt
• A somogyi és hirdi iskola megmaradt
• Harangláb utcai buszforduló csapadékvíz elvezetés rendezése
• Intézkedés a hirdi patak bűzösségének, szennyezésének megszüntetésére
• Vasason-Somogyban sok áteresz kitisztíttatása
• Mázsaház utcai veszélyes jegenyefák kivágatása
• 3 településen 18 konténernyi szemét összegyűjtése és elszállítása lakossági összefogással
• Somogy, Bányatelepi közkutak felújítása
• Somogy, Bányatelep: vízelvezető árok létesítése
• Somogy utcai csatorna és Mázsaház utcai telefon aknafedelek cseréje
• Mázsaház kátyúzása
• 113 -as buszjárat kétirányúvá tétele
• 115-ös reggeli buszjárat megváltoztatása
• Intézkedések megtétele a romos épületeink bontására
• Zámor utcai csapadékvíz elvezető árok lecsapolása
• Közvilágítási hiányosságok megszüntetése
• Buszmegállók üvegezése, felújítása.
• A Vasasért Egyesülettel a Sok Hírünk Van c. újság megalapítása

2008. év

• Sikerült elérni, hogy az ISPA III programba bekerüljön a bányatelepi vízellátás korszerűsítése és az R-S utcák csatornahálózatot kapjanak
• Somogyi óvoda: két foglalkoztató teremben fából készült játszó-mászó galéria kialakítása szülői és vállalkozói támogatással 150eFt
• Somogyi iskola: fedett kerékpár tároló létesítése, falburkolatok készítése, folyosók és lépcsőház meszelése és padlóburkolat csere. 370 eFt
• Hangosító berendezés és kellékek beszerzése 341 eFt
• Somogyi Iskola: Számítógépes program a pedagógusok munkájához
• Muromi utak javítása, kátyúzása 200+200 eFt= 400eFt
• Vasai óvoda: játékok beszerzése 30eFt
• Vasasi Iskola: ebédlői-osztálytermi bútorok beszerzése 200eFt
• Hirdi óvoda: kerti csúszda szülői támogatással +250 eFt
• Hirdi Református Egyházközség : gyerektábor beindításának segítése 100 eFt
• Kéz a Kézben a Jövőért Roma Közhasznú Egyesület: rendezvény támogatása 50 eFt
• Somogy és Vasas bevonása a Szociális városrehabilitációs programba
• Somogy utcai buszmegálló átépítése
• Rendőrség körzeti megbízott iroda állmennyezet helyreállítása
• Gát utca közvilágítás bővítése
• Csarnok köz partfal omlás helyreállítása
• Bányatelepi játszótéri lépcső felújítása
• Folyékony hulladék szállítással kapcsolatos rendelet megmódosítása („WC. pumpás” tüntetés)

2009. év
(A Közgyűlés 2009.06.18-ai hatállyal visszahívta Tóth Mihályné képviselő asszonyt Pécs-Hird és Pécs-Vasas Településrészi Önkormányzat vezetői tisztéből és a részönkormányzatok vezetésével személyemet bízta meg.)

• Vöröskereszt segítségével rászorultak támogatása 60 eFt
• Somogyi óvoda: fűnyíró, szegélynyíró, kerti szerszámok, árnyékoló pavilon 150eFt
• Somogyi iskola: hangosító berendezés javítására, WC-mosdó felújításra, helyiségek festésére, forróvíztároló beszerzésére, játszótér felújításra és fejlesztő játékok vásárlására 370 eFt
• Vasasi és somogyi iskola: asztal-pad készletek szabadtéri foglakozáshoz 680 eFt
• Somogy: önk. iroda kőműves javítás, szigetelés, festés 170 eFt
• Közmunkások telephelyén fejlesztések: kályha, bejárati ajtó, térelválasztó, létra stb. 180 eFt
• Fűkasza gép vásárlás a közmunkásoknak: 215 eFt
• Hirdi iskola bejárati ajtó csere 200 eFt
• Fúvószenekar ruházat pótlás 100eFt
• Kapálógép közmunkához 80 eFt
• Somogyi orvosi rendelő tetőfelújítás 4MFt
• ISPA beruházás befejezése, úthálózatunk egy része jobb állapotba került,
lakossági panaszok és garanciális kifogások nagyobb része megoldásra került
• Kút utcai gyalogos híd újjáépítése 5 MFt (árvíz idején megrongálódott)
• Parcsin utcai közvilágítás bővítése
• Parcsin utcai lépcsőnél működésképtelen világítás helyreállítása
• Közmunkások kis teherautót kaptak.
• Legény utca végi veszélyes járda-árokfedél kijavítása
• Hird 6-os úti buszmegálló tetőjavítása és járda javítás
• Rücker aknai lakóházak területének megtisztítása (lakosság, Pécs Holding, Biokom, családsegítő összefogásával)
• Iskola közi életveszélyes romos ház lebontása, területrendezés
• Szociális Városrehabilitációs program előkészítése

2010. év

• Vasasi orvosi rendelő tetőfelújítás 4 MFt
• Szövetkezet utcai romos ház lebontása
• Tátika utca csapadékvíz elvezető árok (lakossági kezdeményezésre)
• Vasasi játszótér felújítása (Procter & Gamble és a CBA támogatása) 1 MFt
• Hirdi Faluház tornyában feljárat elkészítése, automata harangozó berendezés létesítése, bejárat rendezése 350 eFt, toronyablak rácsozás, bádogozás, festés 200 eFt
• Parcsin utcai lépcső elújítás 300eFt + 900 eFt= 1,2 MFt
• Kodály Zoltán művelődési ház javítási munkák 300eFt+160 eFt=460 eFt
• Liget utcai híd átépítése 15 MFt (rövidesen elkészül)
• Somogy, István aknai útleszakadás kijavítása
• Bencze J. utcai csapadékvíz árok, áteresz karbantartás
• Patak meder tisztítás a Szövetkezet utcában
• Kút utcai víz elvezetés: csapadékvíz elvezető árok tisztítása
• Vasasi bekötőút padkázása, árok ásás, kátyúzás
• Belterületi kátyúzások
• Árvíz károk részleges helyreállítása
• ISPA III elkészült (bányatelep víz- és R-S utcai csatornahálózat.(+ víz vezeték korszerűsítés)
• Kodály, Kossuth és Berze Nagy János Műv. házak fenntartását a civil szervezeteink végzik

Rendszeres odafigyelést, munkát jelentett a civil szervezetek, intézmények támogatása, a kapcsolattartás, a közmunkával kapcsolatos feladatok ellátása, az ISPA lakossági és garanciális panaszainak kezelése, intézése, rendezvények szervezése.

Évek során sikerült három rászoruló családot önkormányzati lakáshoz juttatni.

Nem sikerült még megoldást találni:

• Vasasi Mozi lebontása (bontási engedély van, kivitelező kiválasztva, 2010-be valószínű lebontásra kerül)
• Zengő utcai zubogónál életveszélyes partfal omlás helyreállítása
• Hadik András úti földcsuszamlás helyreállítása
• Nagy vízfolyásaink kotrása, rendezése
• Vasasi vízfolyás, utak és hidak árvíz utáni teljes helyreállítása
• Berkenyés utca és Iskola köz aszfaltozása
• Szociális Városrehabilitációs program elindítása
• Bölcsőde létesítésének ügye Vasason
• Zámor és Vöröshegy utcai vízelvezetés
• Játszóterek szabványosítása stb…..

A fenti felsorolás természetesen nem tartalmazza a Pécs M.J Város Önkormányzatában képviselőként végzett feladataim ellátását. A négy esztendő alatt részt vettem: 95 közgyűlésen, 122 bizottsági ülésen, 106 frakció ülésen, 35 részönkormányzati ülésen, 187 tanácskozáson és bejáráson, 163 rendezvényen és 64 fogadóórát tartottam. Városi delegáció tagjaként Lyonban és Kolozsváron jártam.

Köszönetemet szeretném kifejezni a teljesség igénye nélkül mindazoknak, akik munkám végzéséhez segítséget nyújtottak:
Dr. ), Nagy Csaba alpolgármester,VPáva Zsolt polgármester, Tasnádi Péter ( Dr. Révész Mária frakcióvezető és a frakció tagjai, Dr. Papp Judit főjegyző asszony, Kiss Tibor Pécs Holding vezérigazgatója és Dubniczky Róbertné, Kerekes Gábor, Faragó Antal munkatársak, Dr. Lovász István, Kelemen György, Kálmán Zsolt és Szabó Zsolt a Városfejlesztési Főoszt. munkatársai, Szomolányi Tibor és Csúcs Zoltán ISPA csoport munkatársai, Palanovits Ágnes, Sámóczi Piroska, Stenczer Éva és Till Tímea önkormányzati munkatársak.
Köszönet a részönkormányzatok tagjainak, valamennyi közmunkásnak és vezetőjüknek Reisch Dezsőnek, a civil szervezetek vezetőinek és tagjainak, a helyi újság szerkesztőinek, az intézmény vezetőknek, Kovács Csaba, Lukács János és Görgye László vállalkozóknak, -és talán elsőként kellett volna említenem- a feleségemnek.

Huba Csaba
képviselő