NEM LEHET ELÉG KORÁN KEZDENI…
Az elmúlt időszakban számos Pécs környéki helyszínen szervezett csoportos tájékoztatókat Ruzsicsics Ferenc és Pál Balázs. UNI, sertés, baromfi témakörökben szerveződtek az előadások, jellemzően a helyi gazdák részvételével. Ezúttal azonban egy rendhagyó meetingre került sor, ugyanis fiatalok körében is igyekeztek népszerűsíteni az állattartást. A helyszín a Pécs-somogyi Kossuth Művelődési Ház volt, a résztvevők pedig helybéli felnőttek, valamint a somogyi és vasasi általános iskola tanulói voltak, akik a Művelődési Házban március óta folyó Interkulturális főzőszakkör tagjai.
A rendezvény címe Nyúlhúst az asztalra volt, témája pedig a háztáji nyúltartás illetve a nagyon egészséges nyúlhús fogyasztás népszerűsítése a gyermekek körében is. Az előadásban bemutatták a nyúltartás teljes folyamatát. Kitértek a fajtákra, a szaporodásra, a tartáskörülmények biztosítására, takarmányozásra illetve a nyulak egészségét veszélyeztető betegségekre is. Természetesen mindezt a felsős tanulók számára is jól érthető nyelvezettel és részletességgel tették. A résztvevők nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást, melynek végére nagyon sokan kaptak kedvet a nyúltartáshoz. Az előadás előtt Kocsisné Nagy Margit tanárnő vezetésével, a gyerekek egy speciális recept alapján Máltai nyúlpaprikást készítettek. A jelenlévők jóízűen fogyasztották el a nagyon finomra sikerült ételt, a dicsérő szavak mellett pedig a legnagyobb elismerése az volt, hogy a fazék teljesen kiürült!
Nagyon jó hangulatban zárult a rendezvény. A gyermekek sok új információval a tarsolyukban távoztak, a felnőttek közül többen jelezték, hogy rövidesen beszerzik életük első nyulait és csatlakoznak a nyúltartók ma már sajnos nagyon szűk táborához!
Az előadássorozat következő témája a sertéstartás népszerűsítése lesz.
Szeptembertől újra várjuk a régi és új érdeklődőket az Egészséges életmód foglalkozásainkon. Októberben két új foglalkozással bővül a már eddig meglévők köre és így egy kivételével beindult az összes betervezett szakkörünk és klubunk. Az egyik új foglalkozásunk a Tolerancia tanulása lesz, mely foglalkozások a következő témákat érintik: ismerkedés, konfliktuskezelés, az erőszak és gyűlölet kérdése, bizalomépítés, emberi jogok, stb. A résztvevők ezeket a témákat angolul beszélik majd meg, így nyelvi tudásuk, beszédkészségük jelentősen fejlődni fog a nyolc foglalkozás alatt. 10-14 éves angolul tanuló gyerekek jelentkezését várjuk. Másik foglalkozásunk a Kicsinyek tánca lesz, melynek célja a 9-14 éves gyerekek testtartásának, zenei érzékének, zenei hallásának, memóriájának és előadói képességének fejlesztése, valamint a tanult táncok rendezvényeken való bemutatása. Történelem klubunk következő foglalkozásának témája az ’56-os szabadságharc lesz, melyre 2011. október 21-én kerül sor az ünnepélyes megemlékezés után a Kolping Házban. A megemlékezés meghívóját és programját lapunk hasábjain olvashatják.
A szakkörökről és foglalkozásokról további információ kérhető: 337-838, 20/545-7133, tegyegy@citromail.hu, vagy személyesen a Kossuth Művelődési Házban.
Kocsisné Nagy Margit projektvezető
Berényi Zoltán szakmai vezető
